Beltéri tolóajtó

 

Beltéri ajtó vásárlás esetében elmondható, hogy általában nyíló ajtókkal kapcsolatosan kezdünk el gondolkodni! Mindez természetes, mert rendszerint az egy vagy kétszárnyú belső ajtók határozzák meg a belső tereink kialakítását. Mindez addig érdekes, amíg olyan helyzetbe nem kerülünk, hogy bizony nincs elegendő hely az ajtó térben történő kinyitásához! Ilyen esetekben siethet segítségünkre a beltéri tolóajtó beszerelése!

 

Vannak olyan körülmények, amikor helyhiány miatt kezdünk kétségbe esni, hogy mi fog most történni? Kérdezősködünk szomszédoktól, barátoktól és közben azért keresünk, kutatunk a megoldás reményében. Hallunk ilyet és hallunk olyat. A sok információszerzés alatt kapunk olyan ötleteket is, ami azért mutatja azt a bizonyos  fényt az alagút végén! Szóval van megoldás az ilyen esetekre. Kétféle opciót is tudunk Önnek most megmutatni! Egyik esetben előre kell gondolkozni és tervezni, míg másik esetben a meglévő kabáthoz varrjuk közösen a gombot! Ezt a két megoldást mutatjuk be röviden.

Fal előtt futó beltéri tolóajtó

A toló belső ajtók esetében a fal előtt futó tolóajtó az egyszerűbb megoldás. Lényege, hogy már az elkészült falnyílás vagy a régi nyíló ajtó kerül lecserélésre. Nincs elegendő hely a nyíló ajtóhoz, mert bútor vagy egyéb lakberendezési tárgy akadályozza a komfortos nyithatóságot!

 

 

Ilyenkor elkezdünk egy kicsit merészebbet álmodni. Mi lenne, ha nem nyílna az ajtó, hanem a falazat előtt el lehetne tolni? Nincs térbe nyílás, nincs akadály, nincs bútor sarkának a leverése. Van viszont egy látványos beltéri ajtó, ami a falsík előtt fut majd végig.

 

A fal előtt futás alap feltétele, hogy a kívánt irányba tolható oldalon legalább olyan széles üres falrész álljon rendelkezésre, mint a falnyílás. Tehát, ha van egy 90 centiméteres falnyílásunk, legyen szintén 90 cm üres falsík a megfelelő irányba. Ha ez rendelkezésre áll, abban az esetben nincs akadálya a fal előtt tolhatóságnak.

 

A fal előtt futó belső toló ajtó esetében az üres falnyílás kap egy szép átjáró tokot, amiben nincs pánthely, nincs zárhely és gumitömítés sem. Az ajtólap a falazatra erősített karnis alatt futó sínrendszeren lesz tolható. Alul agy rögzítő fül kerül lefúrásra a padlózatra, amiben az ajtó alul kinútolt része fog futni. Ez akadályozza meg az ajtólap kilengését.

 

Az ilyen toló ajtó előnye a helyhiány kiküszöbölése, az esztétikum. Hátránya, hogy a szigetelésben nem nyújt megfelelő megoldást, mivel az ajtólap a tokra nem zár rá, hanem előtte fog futni! Elmondható, hogy az ilyen megoldást választó vásárlóknak tisztában kell azzal lenniük, hogy ez a tolható ajtó a térelválasztást oldja helytakarékosan, de a szigetelésben nem nyújt megfelelő alternatívát. A tolóajtó felárral bír. Többletköltséget jelent a sín, a karnis, a húzókagyló, a megvezető tüske és a falc nélküli ajtólap kialakítása. 

Falban futó beltéri tolóajtó

Picit összetettebb megoldás a falban futó belső tolóajtó. Ebben az esetben előre kell gondolkodni, mert előkészületekre lesz szükség! Elmondható, hogy új építések esetében vagy egy nagyobb felújítás alakalmával kerül elő a falban tolhatóság ötlete.

 

 

A falban futó beltéri ajtó nevében hordozza, hogy két fal elem közé fog az ajtólap futni. Általában gipszkarton falat kell építeni (téglafal is lehetséges) és ebben fog az ajtó esztétikusan futni. Azért kell előre gondolkodni ilyen esetben, mert a profi tolóajtónál előre be kell a kartonozott falba építeni egy működéshez szükséges Eclisse fogadó szerkezetet. Ez a szerkezet biztosítja az ajtólap futásán túl a szép tokozat szakszerű felerősítését is. A kartonozáskor már rendelkezésre kell álljon az Eclisse. Kartonozáskor a kartonotartó profillal együtt kell ezt a szerkezetet beépíteni. 

 

Eclisse falban futó tolóajtó szerelése

 

Ekkor elkészül az ajtó fogadására alkalmas falnyílás és falüreg. Jöhet a teljes bekartonozás, festés, parkettázás és majd ezt követően lehet az ajtót beszerelni!

 

 

A falban futó ajtó előnye a fal előtt futó ajtóval szemben, hogy nem kell a falnyílás mellett üres falszakaszt biztosítani az ajtólap tolhatósága miatt. Igaz, hogy a tok itt sincs gumitömítéssel ellátva, de az ajtólap két oldalára egy kefe szorul, ami a komfortos tolhatóságot is biztosítja és a szigetelésben is segít egy picit.

 

A falban futó tolóajtó esetén számolni kell némi többlet kiadással. A falban futó ajtónál a tokozatnak van extra költsége, mert az ajtólapot fogadnia és átengednie is szükséges. Ez egy magasabb gyártási technológiát igényel. Másik költség a karton közé épített Eclisse szerkezet. Elmondható, hogy a falban futó beltéri tolóajtó költsége magas, de a végeredmény egy látványos, esztétikus és helytakarékos végeredmény lesz!

 

Pallasz Enteriőr

 

Beltéri tolóajtó címkéhez kapcsolódó hírek

  • A BELTÉRI AJTÓ KIVÁLASZTÁSA 2014-07-31 13:03:32 utolsó módosítás:

    MELYIKET VÁLASSZAM? | Amikor megfogalmazódik a beltéri ajtó cseréjének gondolata, nem is hinné a vásárló, hogy milyen nagy a kínálat ezen a területen. Sok kérdés merül fel ilyenkor. Vajon melyik típust lehet a meglévő ajtó helyére beépíteni? A számunkra tetsző ajtó mérete illeszkedik-e a lakásomban lévő ajtónyílások méreteihez? Fából vagy laminált felülettel készült beltéri ajtót érdemes vásárolni? Milyen zárral, üveggel, szellőzővel, ajtólapbetéttel kell az ajtót megrendelnem? – ezek mind olyan kérdések, melyekre hamarosan megtalálják a helyes válaszokat!

  • CPL BELTÉRI AJTÓ ÁRAK | Ne árat vegyen, hanem ajtót 2014-07-31 13:11:25 utolsó módosítás:

    AZ ÁR LEGYEN MÁSODLAGOS | Az internetet használva igen sok esetben a CPL beltéri ajtó ára felől érdeklődnek a vásárlók. Ez teljesen érthető, hiszen itt dől el, hogy melyik típusra lesz pénzük, illetve hogy melyikre nem. A műszaki tartalom, felépítés már kevésbé érdekes, ami nem teljesen érthető. Pedig egy ajtó műszaki tartalma határozza meg az árat. Egy gyengébb anyagból készült ajtó olcsóbb lehet, de jobb nem! Ami viszont jó hír, hogy az ár után rögtön ott az igény arra, hogy szép ajtó legyen a lakásunk dísze. Mindent félretéve most picit foglalkozzunk a CPL fóliás beltéri ajtó árát meghatározó tényezőkkel.

  • PANEL LAKÁS BELTÉRI AJTÓ | Melyik típust választhatom 2014-08-18 20:27:26 utolsó módosítás:

    PANEL BELTÉRI AJTÓ SZABVÁNY NINCS | A nagy panelépítési korszakban számtalan típusú panellakás épült. A panellakások száma eléri a félmilliós nagyságrendet, ami azt jelenti, hogy mintegy 1-1,5 millió ember él ezekben a csapos (házgyári), dán vagy orosz típusú lakásokban. A jellemzően a '60-as és '70-es években épült panellakások felújításai ez elmúlt évektől folyamatosan időszerűvé válnak. Az előbbiek miatt áttekintjük, hogy milyen beltéri ajtót vásárolhatnak a panelben élők.

  • CPL beltéri ajtó jótállása 2015-11-06 16:28:17 utolsó módosítás:

  • VSP BETÉT FONTOSSÁGA | CPL üveges ajtó esetében 2016-02-08 21:25:06 utolsó módosítás:

    Nagy üvegfelülettel rendelkező CPL beltéri ajtó vásárlásánál nem szabad csupán az árat figyelni. Ennél sokkal fontosabb az ajtó használhatóságának és a biztonságnak a figyelembe vétele. Nagy üveges ajtó esetében, sőt fogalmazhatunk úgy, hogy nagy felületkivágású ajtó esetében a megfelelő merevítést nem szabad a papírrácsbetétre bízni! Megfelelő minőségű, statikailag merev keretrendszeres ajtót érdemes megvásárolni!

  • Mennyi egy beltéri ajtó ára? 2017-06-08 09:41:17 utolsó módosítás:

    A kérdés nagyon egyszerű és sokan fel is teszik nekem nap, mint nap. Viszont megválaszolni nem tudom ilyen gyorsan, mert a kapkodásban valamit véletlenül levernék. Sok a nyitott kérdés ahhoz, hogy a válaszom csupán egyetlen és persze pimaszul olcsó árra zsugorodjon!

  • Ez a weboldal sütiket használ!

    A kényelmes böngészési élmény érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, illetve a weboldal forgalmunk elemzéséhez. A weboldalunkra vonatkozó sütikezelési feltételeinkkel kapcsolatban a "Részletek" gombra kattintva kaphat bővebb tájékoztatást. Rendben! Részletek